2016…

2016 január 1. | Szerző: Zézé

  Ha elmondhatnám, milyen boldog vagyok, elmondanám…
Sajnos program nélkül telt el a szilveszter éjjel – rajtunk kívül álló okok miatt -, mégis annyi szép gondolattal lettünk gazdagabbak. Bizonyságot adtunk egymásnak, hogy döntésünk helyes volt és egymásba fonódó életünk rendkívül gyümölcsöző.
Bódultan írom e sorokat; nem alkoholtól bódultan, hanem tőle. Egész egyszerűen odavagyok érte…
Nem tudok most mást írni… valami olyasmit szeretne, amit nem tudok elutasítani…
Majd jövök… 🙂

Boldog vagyok…

2015 december 24. | Szerző: Zézé

   Szenteste van. Immár négy hónapja együtt  vagyunk. Együtt élünk. Gyerekestől, bútorostól, közös lakásban. Tényleg boldog vagyok.
Az út a boldogság felé, még javában tart és remélem, csupán a halálunkkal ér véget. Hiszen, így mondják: holtomiglan. Nem kellett keresnem; egyszer csak itt volt. Én már szerettem őt egyszer és végre mellette lehetek. Csodákat élek meg nap, mint nap. Ő több, mint egy nő, több, mint szerető… több, mint társ. Nem a jelzőit akarom előre emelni. Nekem tökéletes mindenben. Mindenben…
Figyelem, ahogy a televíziót nézi, mielőtt sétára indulunk. Nem az éjféli misére megyünk, csak levegőzni egyet. A kisebbik fiú az ágyunkon heverészik – igazán csípem a srácot -, ő pedig az ágy mellett ül a padlón, egy párnán. Csodálatos, kék szemeiben a mécsesek fénye játszik. Egyszerűen  gyönyörű.

   Most le kell tennem a “tollat”. Magához hívott és én képtelen vagyok ezt figyelmen kívül hagyni… 🙂

Családos vagyok…

2015 január 25. | Szerző: Zézé

   Igen. Érdekes adalék ez. Ennek tudatában az emberre – különösen a férfiakra – hamar rámérik az ítéletet. Csalfa, élvhajhász, trófeagyűjtő és még sorolhatnám. De ma, amikor minden a hatalomszerzésről és a szexről szól, talán hamarabb szemet hunynak az emberek. De ha mégsem, akkor fontos dolog tudni a miértet…

   Ezért most a gyerekem anyjáról beszélek.
Huszonhárom éve kezdődött. Nem mesélem el az egészet. Romantikusan indult, de nem jól. Három havi udvarlás után hozakodtam elő a kívánságommal. Nagyon nehezen “adta meg” magát. Sokáig nem tudtam az okát. Hosszas unszolásomra mondta el, hogy mi is a baj. Addig azt gondoltam, én nem tudom, mit is kezdjek vele. Elutasító volt és félelemmel teli. Magam okoltam mindenért, noha gyengéd szerető voltam. Ő is tudta. Nagyon szerelmes volt belém, de ha a szexről akartam beszélni, inkább elfordult. Az történt vele, amit soha nem kívánnék egy nőnek. Gyötrelem volt végighallgatnom is a történetet. Fejembe vettem, hogy kigyógyítom a félelmeiből. Sikerült. Aztán mégsem tudtunk egy hullámhosszon létezni. Vagy neki volt jó a szex és nekem nem, vagy fordítva. Végül azt akartam, hogy neki mindig jó legyen, mert így talán múlik a félelme is és talán velem is szívesebben foglalkozik, követve a vágyaimat. Nem így történt. Végeláthatatlan viták és veszekedések kezdődtek. Megpróbáltuk tolerálni egymás igényeit és hellyel-közzel sikerült is. Már amikor együtt voltunk. Hat év együttélés után megszületett a fiunk. Aztán volt olyan évünk, hogy csupán két alkalommal szexeltünk. Számomra itt lett vége…

   Ugrom az időben.
   Tizenkét éves volt a fiam, amikor pánikbeteg lettem. A párom nem igazán segített legyőznöm a betegséget. Az ágyban és az élet egyéb területein továbbra sem működtünk jól. Elhagytam. Elköltöztem otthonról, hogy megtaláljam az utam és a gyógyulásomat. Egy új szerelem segített ebben. Csodálatos nőt ismertem meg és neki ma is hálás vagyok azért, amit velem, értem tett. Öt hónap után vége lett a kapcsolatnak, de szeretettel gondolok rá ma is. És meggyógyultam.
Aztán hazasírtak. Szó szerint. Mindent megbeszéltünk és úgy éreztem, érdemes még egyszer nekifutni. Van még egy esélyünk. Hiú remény volt azt gondolni. hogy sikerülhet. Két hónapig rendben is volt. De minden visszatért a régi kerékvágásba és megint tehetetlen voltam. Végül már nem akartam otthon lenni. Egy fedél alatt élünk ugyan, de évekkel ezelőtt rám talált egy újabb szerelem. Korábbi bejegyzéseim erről szólnak, de ez az érzelem sem váltotta be a a hozzá fűzött reményeket.

   És végül…
Szerelmek jöttek, szerelmek mentek, mígnem elérkezett az, amit igazinak érzek. Merőben más, mint az eddigiek. Nem is akarok többet írni róla, csak az aktuális érzéseimet. A szombatot vártam nagyon, mert bár volt több találkozónk is és voltam néhányszor nála, tudtam, hogy most az éjszakát is ott töltöm majd. És így történt. Nagyon jó volt. A vacsora, az azt követő séta a hóesésben, az egymáshoz bújás feledhetetlen élményt adott nekem. Csodásan éreztem magam az ágyban vele, hiszen türelmes és kitartó szerető, vonzó és kívánatos nő. Mellette aludni el maga volt a mennyország…

Még néhány nap…

2015 január 19. | Szerző: Zézé

Várom, hogy elteljen a hét. A szombat este ismét boldogító, mámoros érzések közt telik majd. Ismerem már kívül-belül. Láttam szomorkásnak és mosolygósnak, láttam határozottnak és rendkívül lágynak; láttam ruhában és ruhátlanul, engedve érzéseknek és vágyaknak. Lüktetni kezdek, ha a látványára gondolok és szűnni nem akaró sóhaját hallom akkor is, amikor nincs velem. Érzéki, odaadó és szerelmes. Ha tudnám, sem akarnám viszonzatlanul hagyni. Megmarkolta a szívem és tudom, hogy nem engedi el. Nála türelmesebb és szeretőbb társat nem is kívánhatnék. Bátorítani, óvni, szolgálni, szeretni… ez minden vágyam. Boldoggá tenni, mert úgy én is boldog leszek…

Új utat találtam…

2015 január 18. | Szerző: Zézé

   Megint idetévedtem. Évek teltek el. Munkálkodtam egy élhető életen. Amikor azt gondoltam, hogy sikerült és már-már a boldogságot is megkaptam, megint felrúgták. Sziszifuszi munka. Sokszor érzem úgy, hogy talán sosem érem el. Már nem is tudom, mi az igazi feladat; megtalálni az utat vagy haladni rajta. Mindkettő izgalmas és mindkettő kecsegtet örömteli érzésekkel csakúgy, mint kudarccal.
Találtam valakit. Illetve rám talált valaki. Megint a régmúltból tűnt elő és én őszintén örülök neki. Bár kétségtelen, hogy minden nőnek őszintén örültem, aki valamiképp az életembe tévedt.  Akár sablonosnak is gondolhatnám a helyzetet, de ez valahogy mégsem az. Igaz, megint küldetésszerűnek érzem, hogy elhozzam a boldogságot neki is, de ezúttal magamra is gondolok. Megpróbálom leírni, mit is érzek igazából. Sajnos, késői órán fogtam a bejegyzéshez, így most abbahagyom és ágyba bújok. Ma még nélküle…