Családos vagyok…

2015 január 25. | Szerző: Zézé

   Igen. Érdekes adalék ez. Ennek tudatában az emberre – különösen a férfiakra – hamar rámérik az ítéletet. Csalfa, élvhajhász, trófeagyűjtő és még sorolhatnám. De ma, amikor minden a hatalomszerzésről és a szexről szól, talán hamarabb szemet hunynak az emberek. De ha mégsem, akkor fontos dolog tudni a miértet…

   Ezért most a gyerekem anyjáról beszélek.
Huszonhárom éve kezdődött. Nem mesélem el az egészet. Romantikusan indult, de nem jól. Három havi udvarlás után hozakodtam elő a kívánságommal. Nagyon nehezen “adta meg” magát. Sokáig nem tudtam az okát. Hosszas unszolásomra mondta el, hogy mi is a baj. Addig azt gondoltam, én nem tudom, mit is kezdjek vele. Elutasító volt és félelemmel teli. Magam okoltam mindenért, noha gyengéd szerető voltam. Ő is tudta. Nagyon szerelmes volt belém, de ha a szexről akartam beszélni, inkább elfordult. Az történt vele, amit soha nem kívánnék egy nőnek. Gyötrelem volt végighallgatnom is a történetet. Fejembe vettem, hogy kigyógyítom a félelmeiből. Sikerült. Aztán mégsem tudtunk egy hullámhosszon létezni. Vagy neki volt jó a szex és nekem nem, vagy fordítva. Végül azt akartam, hogy neki mindig jó legyen, mert így talán múlik a félelme is és talán velem is szívesebben foglalkozik, követve a vágyaimat. Nem így történt. Végeláthatatlan viták és veszekedések kezdődtek. Megpróbáltuk tolerálni egymás igényeit és hellyel-közzel sikerült is. Már amikor együtt voltunk. Hat év együttélés után megszületett a fiunk. Aztán volt olyan évünk, hogy csupán két alkalommal szexeltünk. Számomra itt lett vége…

   Ugrom az időben.
   Tizenkét éves volt a fiam, amikor pánikbeteg lettem. A párom nem igazán segített legyőznöm a betegséget. Az ágyban és az élet egyéb területein továbbra sem működtünk jól. Elhagytam. Elköltöztem otthonról, hogy megtaláljam az utam és a gyógyulásomat. Egy új szerelem segített ebben. Csodálatos nőt ismertem meg és neki ma is hálás vagyok azért, amit velem, értem tett. Öt hónap után vége lett a kapcsolatnak, de szeretettel gondolok rá ma is. És meggyógyultam.
Aztán hazasírtak. Szó szerint. Mindent megbeszéltünk és úgy éreztem, érdemes még egyszer nekifutni. Van még egy esélyünk. Hiú remény volt azt gondolni. hogy sikerülhet. Két hónapig rendben is volt. De minden visszatért a régi kerékvágásba és megint tehetetlen voltam. Végül már nem akartam otthon lenni. Egy fedél alatt élünk ugyan, de évekkel ezelőtt rám talált egy újabb szerelem. Korábbi bejegyzéseim erről szólnak, de ez az érzelem sem váltotta be a a hozzá fűzött reményeket.

   És végül…
Szerelmek jöttek, szerelmek mentek, mígnem elérkezett az, amit igazinak érzek. Merőben más, mint az eddigiek. Nem is akarok többet írni róla, csak az aktuális érzéseimet. A szombatot vártam nagyon, mert bár volt több találkozónk is és voltam néhányszor nála, tudtam, hogy most az éjszakát is ott töltöm majd. És így történt. Nagyon jó volt. A vacsora, az azt követő séta a hóesésben, az egymáshoz bújás feledhetetlen élményt adott nekem. Csodásan éreztem magam az ágyban vele, hiszen türelmes és kitartó szerető, vonzó és kívánatos nő. Mellette aludni el maga volt a mennyország…